Mielőtt a ChatGPT-vel beszélgethettünk volna, a számítógépek elérhetetlen, lyukkártyákkal programozott gigászok voltak egy szűk elit kezében. Kemény János, az Einsteinnel is együtt dolgozó magyar származású matematikus volt az, aki felismerte: a gépi intelligenciának párbeszédet kell folytatnia az emberrel. A BASIC nyelv és az időosztásos rendszerek feltalálásával ő rakta le az interaktív számítástechnika alapjait, ami nélkül a mai mesterséges intelligencia forradalma elképzelhetetlen lenne.
Az 1950-es és ’60-as években a számítástechnika világa a kötegelt feldolgozásra (Batch Processing) épült (a programozók lyukkártyákra vitték fel a kódot, leadták a gépteremben, majd órákat vagy napokat vártak az eredményre). Nem volt képernyő, nem volt azonnali visszajelzés, és a gépidő csillagászati összegekbe került.
Kemény János (John G. Kemeny), miután a Manhattan-tervben Neumann Jánossal és Richard Feynmannel dolgozott, majd Albert Einstein tanársegédjeként szolgált a Princetonon, 1953-ban a Dartmouth College matematika professzora lett. Meggyőződése volt, hogy a jövőben a számítógépes írástudás ugyanolyan alapvető lesz, mint az olvasás, ezért célul tűzte ki, hogy minden hallgatót megtanít programozni – még azokat is, akik bölcsészetet vagy művészeteket tanulnak. Ehhez azonban le kellett bontani a hardveres és szoftveres exkluzivitás falait. Kollégájával, Thomas Kurtzzal két zseniális, a mai felhőalapú AI-megoldásokat évtizedekkel megelőző innovációt alkottak meg.
Kemény és Kurtz első áttörése a Dartmouth Time-Sharing System (DTSS) (időosztásos operációs rendszer: egy olyan architektúra, amelyben a központi nagyszámítógép olyan gyorsan váltogatja a feldolgozási idejét a rácsatlakozott terminálok között, hogy minden felhasználó úgy érzi, a gép egyedül és valós időben csak vele foglalkozik) volt. Ezzel megszületett az interaktivitás: az ember beírt valamit, a gép pedig azonnal válaszolt. Ez a Prompt-Response (kérdés-válasz) ciklus pontosan ugyanaz a mechanizmus, ahogyan ma egy nyelvi modellel (LLM) interakcióba lépünk.
A második lépés egy olyan nyelv megalkotása volt, amit a laikusok is megértenek. 1964. május 1-jén hajnalban futtatták le az első BASIC (Beginner’s All-purpose Symbolic Instruction Code) programot.
A BASIC nemcsak egy nyelv volt, hanem egy filozófia. Az 1970-es és ’80-as évek mikroszámítógépes forradalma (Apple II, Commodore 64, IBM PC) mind a BASIC-re épült. Bill Gates és Paul Allen legelső terméke, amiből a Microsoft kinőtt, az Altair BASIC volt.
A kezdetek és a Manhattan-terv
1940-es évek
A budapesti születésű Kemény az Egyesült Államokba emigrál, majd fiatal zseniként csatlakozik a Los Alamos-i Manhattan-terv számítóközpontjához.
Einstein tanársegédje
1948-1949
Albert Einstein matematikai asszisztenseként dolgozik a Princeton Institute for Advanced Study-ban.
A Dartmouth korszak
1953
A Dartmouth College matematika tanszékének professzora lesz, ahol elkezdi kiépíteni a számítástechnikai infrastruktúrát.
A DTSS és a BASIC indulása
1964. május 1.
Hajnali 4 órakor Kemény és Thomas Kurtz sikeresen lefuttatják az első BASIC programot a Dartmouth időosztásos rendszerén, elindítva az interaktív számítástechnika korszakát.
Kemény János előrelátása döbbenetes volt. Ő fogalmazta meg először a Computer Utility (számítástechnikai közmű) koncepcióját – egy olyan jövőképet, ahol a számítási kapacitást és az információt hatalmas központi szerverek biztosítják a hálózaton keresztül, éppúgy, ahogy az elektromos hálózat az áramot. Ez nem más, mint a mai Cloud Computing (felhőszolgáltatások) és az AI-as-a-Service modellek (pl. OpenAI API, Google Vertex AI) pontos definíciója.
Üzleti szempontból Kemény öröksége azt bizonyítja, hogy az igazi technológiai áttörés nem pusztán a nyers erő (számítási kapacitás) növelésében, hanem a hozzáférés demokratizálásában rejlik. A jelenlegi mesterséges intelligencia forradalom pont azért tudott globálisan berobbanni, mert az OpenAI, a Google és mások a legkomplexebb mélytanulási modelleket egy pofonegyszerű, „BASIC-szerű”, természetes nyelvű csevegőablak (chat interface) mögé tették. A magyar tudós felismerése – hogy a gépet kell az ember nyelvéhez idomítani, és nem fordítva – ma is a legfontosabb iránytű a techiparban.
